A 90-es évek végéig hétköznapi kölyökként éltem az életem, iskolába, edzésekre jártam, ahogy mindenki más. Falusi lány létemre gyakorlatiasan oldottam meg az életem, laktam kollégiumban, albérletben, kis szobában, udvari lakásban, ahogy ez akkoriban hétköznapi volt. 
Nekem természetes volt, hogy dolgozom, még suli mellett is. Szabászaton, konyhán, varrodában, mikor mit hozott elém a sors. 96-tól kezdtem el a valódi alkalmazotti létem. Nagyszerű szakemberek között lehettem, felnéztem a tudásukra, a szakértelmükre és arra, ahogyan a kollégákat kezelték. Mint egy szivacs, szívtam magamba mindent, amit a kereskedelemről meg lehetett tanulni. Gyorsan haladtam előre a karrieremben, mire észbekaptam egyre magasabb pozícióba kerültem, rengeteg lehetőséget kaptam, hogy bizonyítsam, megbírkozom a rám ruházott feladattal és felelőséggel. Üzleti sikerek, nagy forgalomnövekedés, nagy projektek, fejlesztések, átszervezések, csapatirányítás... mégis hiányzott valami. Mi mozgatja ezt a motivációt? Mi az, ami elhasználhatatlan mennyiségű erőt ad? 
Ekkor kezdtem el falni a könyveket a szemmel nem látható világról. Mindent (is) olvastam! Kerestem az engem megérintő előadásokat, jártam tanfolyamokra, elvégeztem rövidebb és hosszabb képzéseket. Paraposzichológia, radiesztézia, bioenergetika, szellemgyógyászat, rajzelemzés, kártyajóslás, numerológia, asztrológia, lélektan, szellemtan, Reiki, Arolo, kristálygyógyászat, fitoterápia, szimbológia, vallástörténet... Gyűltek az oklevelek, és egyre többen kerestek meg, hogy segítenék e ebben, van abban a témában. Fóbiák, félelmek, testi problémák, blokkok és rengeteg kérdés, amikre saját tudásom szerinti válaszokat adtam. Persze a "normál" munkám mellett.
Azt vettem észre, hogy a munkaidő utáni "segítő" találkozók jobban vonzanak, az addig munkamániás túlóráimat felváltották az egyéni konzultációk. Egy idő után úgy döntöttem, hogy ez az én utam. 
Persze az élet itt is csavart egyet-kettőt a történeten. Pár évig teljes figyelmem és erőm a kliensekre irányult. Értsd ezt úgy, hogy fogalmam sem volt a politikáról, nem foglalkoztam technikai újdonságokkal, majhogynem ki sem léptem a lakás biztonságából. Aztán édesapám beteg lett. Életerős, vidám és társasági emberből láttam átváltozni, ahogy érzelmileg és testileg is felőrli egy ellenfél, akivel szemben vesztésre áll. Támogató hollisztikus gyógyászokkal és egyedül is próbáltam segítni, mindent bevetettem, ami a ládikámban megtalálható volt. Nehéz erről írnom, de a harmadik körben jött egy mondat. Hogy honnan, az mára már mindegy is. "Ne vedd el a tanulótól a könyvet!"
Banális ugye? 
Én beleroskadtam, összeszakadtam, felborultam, talán kicsit én is belehaltam. Két nappal apám halála után kaptam egy pozitív szövettani eredményt, a sajátomat. Azt gondolom, hogy akinek nem volt még része ilyen orvosi leletben el sem tudja képzelni, hogy 48 óra alatt a mélységből a magasságig hány kanyar van... Felborul a hit, a tudás, az épeszűség, jön a feladás, a minden mindegy és másodperc töredéke alatt fordul át harcos amazonná, felvértelzve küzdésre készen, majd vissza a gödör aljára. Aztán úgy döntöttem, van hozzá könyvem, és anélkül, hogy ki sem nyitom, nem mondhatok véleményt, még magamnak sem. Nem voltam egyedül, nagyszerű orvosok és hollisztikus gondolkodású emberek 4 hónap alatt akkorát fordítottak az állapotomon, hogy elindultam egy másik úton. Anya lettem.
A gyerekek és a megélhetés visszairányított a kereskedelem világába. Mintha el sem hagytam volna a pályát, ugyanazzal a lendülettel, ugyanolyan hévvel, rálátással és szenvedéllyel vágtam bele. Mire észbekaptam külsős tanácsadóból cégvezető lettem. Viszont észrevettem magamon, hogy másképp működök. Figyelek a kollégák személyes igényeire, úgy próbálom összehangolni a folyamatokat, hogy a sikereket egyénileg is meg tudják élni... Figyeltem a közügyekre, lakóparki gondokra, munkatársakra, cégtulajokra, családomra, a gyerekeimre, a kutyákra, a társasági életre, barátokra, néhány kliensre, akik még mindig kerestek. Csak egyvalamire felejtettem el figyelni, magamra...
Banális ugye?
És megint felborultam, testileg. Rájöttem, hogy könyebb másra figyelni, vagy más problémájának megoldásával foglalkozni, mint szembenézni a sajátunkkal. Nagyon hálás vagyok az életnek, hogy ilyen társ van mellettem több mint 25 éve, aki lehetővé tette, hogy másfél év kemény befordulást megtehessek. Felismertem a dühöm, a haragom és nem fénylényként tértem vissza, hanem érző, értő és testi igényekkel és vágyakkal is létező emberként, aki elfogadta, hogy nőnek lenni jó. Értsd ezt úgy, hogy olyan közösséget találtam, ahol megtanulhattam magam.
És ez is banális ugye?
Ma már Női kört, családállítást tartok, oktatok, workshoppokat szervezek és még mindig tanulok. Az összeállt információhalmaz újrarendezése után új területek kezdtek el érdekelni.